SZÜLETETT JÚNIUS 4-ÉN
Gondolatmorzsák a nemzeti összetartozás napjára
Bakk-Dávid Tímea utolsó frissítés: 15:12 GMT +2, 2012. június 6.Trianoni gyerek volt, népért síró, bús, bakancsos diák, akinek a saját születésnapján mindannyiszor elsiratták ősei a múltat s jövendőt.
Jöjjön egy nyitott kimenetelű fabula. V.B. trianoni gyerek volt, népért síró, bús, bakancsos diák, akinek a saját születésnapján mindannyiszor elsiratták ősei a múltat s jövendőt. Június 4. tizenéves korában mindig arról szólt, hogy egy időre saját problémái tétova cipelése, elejtése, megtalálása helyett valami nagy, kollektív, nehéz súlyt vett magára, egy állandó, sötét tömeget, évtizedek sok százezer emberének és leszármazottaiknak összesűrített szenvedéseit. Nem tudta, hogy is kezdődött, talán nagyszülei meséivel, Duna tévés műsorokkal, „alternatív” történelemkönyvekkel, a románokat biztonságos messzeségből utáló, Erdély-romantizáló, ugyanakkor a „jé, milyen szépen beszélsz magyarul”-lal mindenre rácsodálkozó magyarországiakkal.
Nincsenek és nem voltak „balliberális elfajzások” a családfában, vagy ha voltak, feledésbe merültek; nem volt más mintája, csak amit a konzervatív, családközpontú, minden más kisebbség problémájára érzéketlen, ízig-vérig rommagyar közeg biztosított. Hogy tudjon V.B. nem gondolni a fehér elefántra? Hogy győzze le az igazságtalanság miatti frusztrációját és dühét? Hogy lépjen tovább?
Tegyük fel, sikerül neki – egész pontosan lerendezi magában az ügyet, személy szerint „megbocsát”, bár némiképp zavartan azonosítja be a gesztust, hiszen neki személy szerint igazán nem is lehetne elvileg joga sem haragudni, sem lenyugodni és megbocsátani, na de hát ha már beleálltál a Trianon-partiba, játszd végig a szerepedet, fiacskám. Megbocsátottunk a tatároknak, törököknek, sőt az osztrákoknak is, hát akkor meg mi van.
Szóval V.B. hirtelen felszabadult lesz, foglalkozhat a saját kis bajaival, és végre, hajlamának megfelelően, végletekig individualista és anarcho-egzisztencialista lehet, erőteljes és megmagyarázhatatlan keresztényszocialista beütésekkel. Egy boldog romániai magyar, hát lehetséges ez?
De lappangó öröksége alattomosan, családi ebédek, krumplipucolás vagy römizés közben szivárog be a párbeszédekbe. Azok hányják a szemére a felejtést, akik annak idején az első csemetéket ültették történeteinek egyre terebélyesebb kertjébe. A végén már nem érvel, nem védekezik, nem magyaráz, mert mindez csak magyarázkodásként hat. Hallgat, tanúként próbál jelen lenni, dobhártyájában, nyelőcsövében, gyomrában lassan felszívódnak a menekülések, fosztogatás, bombázások történetei. Rájön, az övéi. Elférnek a kertben. A csatolt áruból, ráerőltetett ál-logikai csapdákból, érzelmi zsarolásból, energialeszívásból azonban már nem kér.
Szerintem a történelmi gyásznapnak tartott dátumot zseniális húzás ünneppé szublimálni, és pozitív üzenetet rendelni mellé, az összetartozásét. Nekem tetszik a nemzeti összetartozás napjának ötlete, komolyan. Bárcsak tényleg felvirradna egyszer, és senki nem akarná magának kisajátítani. (Mit is mondtál, Jótündér, hány kívánságom van? Rossz vicc ezt így kampányban, választások előtt leírni. Kisajátítások évadja van.)
Ám egyesek még mindig azt a sokat hallott mondatot lobogtatják, hogy csak az az igazi magyar, akinek fáj Trianon. A nemzeti tragédia.
De hol marad akkor a katarzis?!
Akkor most már legalább adjátok vissza a szülinapomat.
Mindig irigyeltem bizonyos fokig azokat, akik egy ügy, egy szervezet, mozgalom, urambocsá’ párt holdudvarának vonzásában bele tudtak oldódni egy nagy, közös „Mi”-be. Nekem már egy félosztálynyi ember is sok, csapatban ugyan tudok játszani, de akkor az legyen kicsi, egymásra hangolt, kerek, tagjai ismerjék el és egészítsék ki egymást. Ritkán jön össze az ilyesmi. A nemzeti összetartozás össznépi manifesztációjának ennek mintájára szerintem kevésbé kellene az érzelmekre, külsőségekre, rituálékra alapoznia, inkább konkrét erőforrásmegosztásra, ésszerű és pragmatikus megközelítésre, játszásra, tényközlésekre, problematizálás-ujjgyakorlatokra. Igen, fontos, hogy tudjunk egymásról, hogy a magyarországi osztálykiránduló gyerekek eljöjjenek, de sajnos nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindegyikük megkap majd minden szempontot, hogy csupa olyan példázatot, adomát, viccet hall, amit nyugodt szívvel elültethet történetei kertjében.
Kívánságlista. A nemzeti összetartozáshoz meg kéne határozni az Emberségesség Nemzeti Minimumát, mert ha valaki nem jó ember, hogy akar jó magyar lenni? (Mondjuk egyesek szerint nem számít semmi más, csak hogy „jó magyar” legyen, esetükben viszont sajnálattal fedezem fel, hogy feloldhatatlan fogalmi diszkrepancia esete forog fenn. Értsd: két malomban őrölünk.)
Értsük meg mindannyian a szegényeket, ne irigyeljük a gazdagokat, forduljunk el a fehérgalléros bűnözőktől, beleértve politikusokat, maffiózókat, nézzünk keresztül rajtuk, közösítsük ki, míg bocsánatot nem kérnek nyilvánosan vagy fel nem szívódnak. Ne lájkoljuk az erdőirtókat és a szórakozásból gyilkolókat. Ne törjük ki a facsemetéket, ne vágjuk ki az évszázados fákat a városban. Ne bántsuk azt, aki kisebb, gyengébb, és nem tudja megvédeni magát. Ne engedjük azt sem, hogy más bántsa őket. Vállalkozóként adjunk emberhez méltó fizetéseket. Ne manipuláljunk, zsaroljunk, pszichoterrorizáljunk. Ne csapjunk be másokat. Ne ítéljük el azokat, akik nem kérnek magyar állampolgárságot, és azokat se, akik igényelték.
Ja, és még kérnék Székelyföldnek és Erdélynek évi három-négy nagy lottónyereményt, szelektív hulladékgyűjtést, csatornázást, ivóvizet és internetet a legeldugottabb falvakba is. Hagyományőrző sztárfalvaink lakóinak legyen kötelező megnézni a Bányavirágot; az emberekkel dolgozó közalkalmazottak mindegyike pedig évente egy hetet szedhessen gombát és erdei gyümölcsöt valamelyik roma közösséggel.
Bárcsak lennének csodák ott is, ahol születtem, és ahova visszatértem, és ahonnan menekülnék ismét.
Minden magyar számít, de egyesek számítóbbak. Van jó oldal, van jobboldal, és van jobbik is. Aki jó magyar, velem tart. Minden magyar jó, mondja a rossz magyar, és röhögve belecsap a hazug krétai tenyerébe. Minden magyar jó, ha vége.
Ha megittuk a levét, ismételjük meg a műveletet tetszés szerint, életfogytiglan. A szövegben fellelhető hasonlóság a valóság elemeivel kizárólag a történelem műve.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!