2019. november 14. csütörtökAliz
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
bdt.transindex.ro

Kik is “az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei”?

Bakk-Dávid Tímea utolsó frissítés: 10:44 GMT +2, 2016. február 11.

Kirekesztő és megbélyegző szövegek közlésével a sajtó felelőssége hatalmas abban, hogy egyszerű, derék emberek a nekik nem tetsző személyek megnyúzásáról diskurálnak kedélyesen.


Vannak emberek, akik nem bírják elviselni, ha valaki szembesíti őket kellemetlen igazságokkal vagy eltérő nézőpontokkal, horribile dictu a vélemények sokféleségével. Vannak emberek, akik a lehetőségét sem akarják annak, hogy fanatizmusuk falait más nézőpontok, racionális érvek, izgalmas párbeszédek esetleg megingathassák. Vannak emberek, akik azt akarják, a következő generáció is úgy nőjön föl, hogy a változó világ globális kihívásaira válaszképtelenné válva csak a köldöknéző, befele forduló közösségi önimádat maradjon számára egyetlen opcióként. Vannak emberek, akik megfojtanák, megerőszakolnák, felakasztanák a bűnbakoknak kikiáltott “árulókat”, azokat, akik nem zászlólobogtatással, uszítással, fröcsögő gyűlölettel, hanem a józan belátás, a párbeszéd, az empátia szelíd eszközeivel – vagy akár az “érted haragszom, nem ellened” szellemében született, provokatív, felrázó kritikai szövegekkel – dolgoznak azon, hogy ne süllyedjünk még mélyebbre ebbe a kollektív rémálomba, ahonnan már, lehet, nem lesz felébredés.

Parászka Boróka ellen (újabb) rágalomhadjárat indult, fenyegetik, el akarják lehetetleníteni a munkáját, és még petíciót is indítottak ellene, hogy kiszorítsák a közéletből. (Nem fogom most belinkelni ezeket a szennyoldalakat, aki borzadni akar, random görgessen le a Facebook-timeline-ján, biztosan talál megosztást, lájkokkal és gyűlölködő kommentekkel.)

Akár nevethetnénk is mindezen, keserűen, a tömeget lenéző, magát felsőbbrendűnek tekintő elit perspektívájából, mint ahogy néhányan teszik: ó, hát nem kell az ilyen szélsőjobbos nethuszárokkal foglalkozni, ők már csak ilyen kis bunkók, ni, még csak írni sem tudnak helyesen. Márpedig két nagyon fontos okunk van rá, hogy tegyünk is valamit.

A Marosvásárhelyi Rádió, Erdélyi Riport és Erdély TV munkatársát az utóbbi időszakban először egy szélsőjobb zugportálon nevezték magyarellenesnek, a posztot aztán többen továbbosztották, kész tényként fogadva el az abban szereplő, minősíthetetlen, gyalázkodó szöveget. A kritikai szemléletre és értő olvasásra képtelen, szánalomra méltó tömegből sokan voltak, akik még tovább mentek a megosztásnál, és gyűlölködő kommentekkel, erőszakra, gyilkosságra való buzdítással még egyet rúgtak a virtuális lincselés áldozatába, sőt egyesek odáig süllyedtek, hogy személyes üzenetben, kvázi szexuális erőszakra utaló szövegekkel zaklatták Parászka Borókát.

Az online erőszaknak ez a fajtája és más válfajai sajnos nem ismeretlen máshol sem, trollok voltak, vannak és lesznek. A támadás áldozata azonban sok esetben egyedül marad. Függetlenül az online erőszak jellegétől, a gyerekek és tinédzserek különösen sérülékenyek az ilyen fajta bántalmazásra: egyrészt nemcsak az elkövető, de az áldozatok vagy azok, akiktől segítséget kérnek kétségbeesésükben, sem ismerik fel gyakran, hogy ez bántalmazás. Egy-egy ilyen ügynek sok esetben az áldozat öngyilkossága vet tragikus véget. Amely elkerülhető lenne, ha a környezet komolyan veszi a jeleket, az explicit segítségkérést, és próbál tenni azért, hogy a bántalmazás lassan mindent megmérgező kultúrája visszaszoruljon, és az emberek rádöbbenjenek arra, hogy elkövetők és áldozatok egyaránt bármikor lehetnek, annak minden borzasztó velejárójával.

Nem véletlenül hoztam fel az iskolai bullying témáját, mert nagyon is köze van hozzá az erőszakos, a gyűlöletbeszéd kategóriájába tartozó kommentvilágnak, amely egyes erdélyi Facebook-csoportokban, online megjelent cikkek alatt vagy személyes, privát profilokon burjánzik. Egymásból következő folyamatokról van szó, arról a szellemiségről, amit átörökítünk generációról generációra.

Az autoriter, teljesen fanatizálódott, elvakult személyiségtípus szelleme járja át Erdélyt is, szétrombolva és saját képére formálva hagyományt, közösségi szolidaritást, közös értékeket. Rafináltan a “nemzetféltés” álarcával olyan szintekig rombol, hogy már talán nálunk sincs messze az az idő, amikor családtagokat, barátokat fordíthat egymás ellen.

“Az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei” nem azok, akik ezt a folyamatot felismerve megpróbálnak tenni ellene. Nem is azok, akiket elkap a gépszíj, és résztvesznek a gyűlöletkampányban: ők csupán bábok. Hanem, talán, a névtelen, profi vagy kevésbé profi manipulátorok, akik a barát-ellenség, hazafi-nemzetáruló dichotómiákkal látszólag logikusan, de valójában félrevezető módon abba a mederbe terelik ezeket a diskurzusokat, hogy ezek a címkék jól látható bélyegként onnantól megjelöljék a résztvevőket. És ha az előbbi mondat feltételes módját komolyan vesszük, bele is estünk az ellenségkép-generálás csapdájába. Milyen jó és megnyugtató lenne elhinni, hogy léteznek “az erdélyi magyarság legnagyobb ellenségei”, akikre bármit rá lehet fogni. De felnőttünk, és már nem hiszünk az egyszerű világmagyarázatokban, ugye?

Tehát két fontos okunk van, hogy kiálljunk Parászka Boróka mellett, legyünk bár kollégái, hallgatói, olvasói, volt vagy leendő interjúalanyai, vitapartnerei, vagy mindeddig bystanderként félreálló, egyszerű megfigyelők. Függetlenül attól, hogy milyen nézeteket vallunk, elemi érdekünk a szólásszabadság fenntartása: márpedig újságírók megfélemlítése nem igazán tesz jót a szólásszabadságnak. És bármikor akár mi is abba a helyzetbe kerülhetünk, hogy hangunkat az online térben szervezett módon megpróbálják elhallgattatni, akár úgy, hogy túlkiabálják (hányan szembesültünk azzal újságíróként, hogy a cikkünk alatti kommentek nagy része sértő, támadó, lekicsinylő, miközben egy “hallgatag többség” százai, ezrei lájkolták a tartalmat?), vagy ami Borókával történt, hogy lejárató, erőszakra buzdító kampány indul ellene. Demonstrálnunk kell tehát, hogy kollégánk, ismerősünk, barátunk vagy a számunkra ismeretlen áldozat nincs egyedül. (Itt ez a csoport kezdetnek: a Mondj nemet az internetes erőszakra közösségben az online agresszióval kapcsolatos témák kerülnek terítékre, stay tuned.)

Kedves támogatói az oldalnak! Mióta elindítottuk ezt a programot, azóta folyamatosan jelentkeztek, és ez sajnos azt...

Posted by Mondj nemet az internetes erőszakra on Monday, 8 February 2016


A másik fontos okunk, hogy ezzel egyidőben rámutathassunk a szólásszabadság határaira és a gyűlöletbeszéd bomlasztó, mérgező hatására. A szólásszabadság határait nem az lépi túl, aki a nyilvános, közös együttgondolkodás során markáns, esetleg a közvéleményt megosztó véleményt fejt ki, amely esetleg sértheti mások érzékenységét oly módon, hogy szembemegy hitekkel, meggyőződésekkel, károsan rögzült gyakorlatokat bírál stb. A gyűlölködő, erőszakra buzdító, ocsmány kommenteket nem lehet egy kalap alá venni az érvekkel operáló kritikai megnyilvánulásokkal. Ha jogszabályokban nehéz is a kérdést megnyugtatóan szétválasztani és helyén kezelni, egy szakmai közösség attól még – nem “kötelező érvényű”, hanem inkább figyelmeztetés jellegű – nyomást gyakorolhat tagjaira, hogy a gyűlöletbeszédet és az uszítás különböző formáit száműzzék szövegtermelési gyakorlatukból. Hogy miért? A szakma minőségének fenntartásáért is, persze, de ezen túlmenően a közvélemény gyűlöletmérgezésének leállítása is fontos szempont lenne. Mert a rendszeresen nemzetárulózó, balliberálisozó publicisztikák, az erdélyi magyarság egy részét valamilyen szempont alapján kirekesztő és megbélyegző szövegek közlésével a közvéleményt mételyező sajtó felelőssége hatalmas abban, hogy egyszerű, derék jómunkásemberek nyilvánosan, névvel teszem azt nekik nem tetsző személyek megnyúzásáról diskurálnak kedélyesen.

Nem mentség, hogy az illető szereti a rock and rollt és a kutyákat. Az sem, ha olyan felemelő “lélekbölcsességeket” oszt meg, mint “A gyenge, lelkibeteg ember mások megalázása által akar erősnek látszani! Az erős, egészséges ember azonban felemel másokat!”, ha egyszer nem tudja értelmezni e mondatok jelentését, és homlokegyenesen ellenkezőképpen cselekszik. Lehet jó szomszéd, rendes rokon, remek családapa, ugyanakkor írhat gyűlölködő üzeneteket számára ismeretlen embernek. Hogyan fér mindez össze, hogyan konstruál magáról közben egy olyan képet, hogy ő jó ember? Nem tudom, de esetleg ha ismertek ilyen embereket, talán beszélgessetek el velük erről. Azzal sem értek egyet, hogy démonizálni kellene őket: a bántalmazók is áldozatai saját bántalmazó viselkedésüknek, esetleg egy korábbi, saját bőrükön megtapasztalt erőszak áldozataiból válnak elkövetővé (ami persze nem menti föl őket, de annál is fontosabb megérteni ennek az egész folyamatnak a dinamikáját, hogy ezeket a végtelen köröket végre meg tudjuk törni).

És ha valakit inkább az győzne meg, hogy a fenti érveken túl én személyesen miért állok ki Parászka Boróka mellett: mert a kollégám, nagyon sok közös téma foglalkoztat bennünket, talán csak a hangsúlyok eltérőek. Csodálom a következetességét, harci kedvét, és ha nem is értek vele mindenben egyet, közel érzem magamhoz. A szövetségesemnek tekintem egy demokratikusabb, kevésbé kirekesztő, az univerzális-humanisztikus értékeket követő erdélyi (Kárpát-medencei) közéletet kialakítani vágyó mozgalomban. Ja, bocs, mozgalom még nincs, csak türelmes, békés, talán néha láthatatlan, talán néha megtorpanó individuális protesztkísérletek vannak.

Ma hány gyűlölködő komment vagy megosztás elkövetőjét jelentetted vagy figyelmeztetted, mindannyiunk érdekében?

#jesuisboro #székelyvagyoknemrasszista #stopviolence
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!