2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város
bdt.transindex.ro

Nemcsak érzelmi érvek menekültellenes erdélyieknek

Bakk-Dávid Tímea utolsó frissítés: 11:05 GMT +2, 2015. szeptember 3.

Amit jó lenne átgondolni, mielőtt azt kiabáljátok: éljen a szögesdrót, magasabbra a kerítést, álljanak sorba a tankok!


Talán ott kezdődik, hogy aggódó szülők puszta önvédelemből félelmet nevelnek gyermekeikbe: ne állj szóba idegenekkel, kerüld ki a rongyos, büdös embereket, azokat, akik kiabálnak az utcán, akik részegek, akik furcsák, akik szegények, akik másképp viselkednek, mint a többiek, akik mások. Félned kell, drága gyermekem, a kóbor kutyáktól, akkor is, ha kicsik még és gyámoltalanok, és ha haza akarod hozni őket, kiteszlek velük együtt, mert amíg az én kenyerem eszed, ide rumlit nekem ne csinálj. Nem a mi dolgunk megoldani az ő problémáikat. Fordulj el, ha kolduló cigánygyereket látsz, mert tőlük is félni kell, akkor is, ha még gyerekek, mert megnőnek, és lopni fognak tőled, betörnek hozzád és kirabolnak. Ők ellenségek, akkor is, ha ugyanolyan gyereknek tűnnek, mint most te. Nehogy barátkozni, netán játszani akarj velük. Ne add nekik a tízóraidat, nekünk sincs sok, apád-anyád keményen megdolgozott azért, hogy te tízórait vihess az iskolába. Nem a mi dolgunk megoldani az ő problémáját, különben is, ő a hibás azért, amiért ebben a helyzetben van. Illetve hát a szülei, de amint betölti a 18-at, ő is hibás lesz. Ő lesz maga a hiba a rendszerben.

Ne segíts. Ne szólj hozzájuk. Nézz át rajtuk. Úgysem tehetsz semmit, védd a magad kis, keményen kiharcolt, becses területét, és bízd a hatóságokra, hogy megoldják majd, ha tudják. Vagy nem. De téged ez ne érintsen. Ne hagyd magad meghatni, ne érezz együtt, és ami a legfontosabb, soha ne képzeld magad a helyükbe, soha ne tedd fel a kérdést, hogy mit tennék én? Mert akkor összeomlik a rend, ahol vannak felső kasztok és alsóbbrendűek. Örülj, hogy nem az utóbbiba tartozol, ezt elsősorban őseidnek köszönheted, de persze rá kell gyúrnod, hogy bennmaradhass. Ahhoz, hogy sikeresen rágyúrj erre, felejtsd el az empátiát. Légy hidegen és kíméletlenül racionális, és tegyél fel olyan kérdéseket, mint például „miért nem dolgoznak?” Felejtsd azt el, hogy sem te, sem az ismerőseid nem dolgoznának annyi pénzért, amennyit a szakképzetleneknek ajánlanak, ne számold ki, hogyan nem tud megélni abból egy család, főleg ha se földjük, se házuk, lakásuk nincs. Ehelyett inkább sajnáld tőlük a gyerekpénzt és a „szocsiált”, amiadónkból, amiadónkból, hajtogasd szorgalmasan. Ne vonj párhuzamot, hogy a te adódból hány fölösleges beruházásra költ sokkal többet a kormány, vagy mennyi jut belőle nagyvállalatok valamilyen formában történő támogatására – akik aztán a maguk során „munkahelyeket teremtenek”, hogy legyen ahol a túlélésért dolgozni az alsóközép rétegnek –, és a korrupció miatt megsokszorozottan drága közberuházásokra.

Pedig a jól elgondolt rendszer már rég recseg-ropog. A fiatalok zöme nem hajlandó kelet-európai éhbérért munkásosztályi sorba lépni, inkább teszik ezt nyugati fizetésért, külföldön. Vagy visszajönnek, vagy nem. A kelet-európai kisállamok 21. századi nyomorúságának legfájóbb fokmérője talán ez, hogy munkaképes lakosságuk virága a jóléti államokba húzódik. Ezt mutatják az elöregedő és elnéptelenedő falvak, csökkenő lakosságú kisvárosok, zsugorodó iskoláikkal, beszűkülő szórakozási és kulturális lehetőségeikkel. Az a valami, amit otthonos életvilágunknak nevezünk, az a kulturális-gazdasági-társadalmi közeg, amelyben a kisebb-nagyobb változások eddig nagyrészt mégis megmaradni, túlélni engedtek valamiféle folytonosságot, meginogni látszik, a változások sokkal gyorsabbnak és gyökeresebbnek tűnnek, mert nem elsősorban külső kényszer, hanem belsőnek tűnő okok miatt következnek be. Nincs háború, nincsenek pszichopata terroristák, nem napi két órát van víz és áram, békében és viszonylagos biztonságban élhetünk, még a mélyszegénység által sújtott családok is „csak” a napi betevőért kell aggódjanak, nem az életükért. Aki ennél jobbra vágyik, mégis kvázi lemondott arról, hogy ezt itt, helyben érje el, inkább végleg (vagy szándéka szerint ideiglenesen, de ki tudja, mit hoz a jövő) elhúz, Németországba, Nagy-Britanniába, a skandináv államokba. Ha őket megértjük – márpedig megértjük, hiszen testvéreinkről, nagynénikről, rokonokról, szomszédokról, barátokról van szó, akikkel beszélgetünk –, akkor hogyan is ne tudnánk megérteni azokat az embereket, akiknek ennél jóval súlyosabb okuk van szülőföldjük elhagyására?

MTI Fotó: Kallos Bea MTI Fotó: Kallos Bea


Aki meglepődik a most Magyarországot is elérő menekültáradaton, az talán nem követte az utóbbi tíz évben a globális politikai helyzetet. Ebben a tudatlanságban hatalmas felelőssége van egyébként azoknak a helyi terjesztésű lapoknak, amelyeknek fő (szintén kihalóban lévő) olvasótábora feltehetően nem interneten néz utána a lapból hiányzó vagy torzítottan tálalt információknak. A háborúkért lehet szidni a „nagyhatalmakat” (mennyire átértékelődhet ez a fogalom akár néhány évtizeden belül...), vagy lehet elszállt összeesküvés-elméleteket kreálni és terjeszteni arról, kik állnak a „migránskrízis” elindítása mögött. Mértékadó közéleti személyiségek – függetlenül attól, hogy milyen politikai párt vagy ideológia hívei – is próbálják hangsúlyozni, márpedig nincs itt semmiféle globális összeesküvés Európa tudatos és szisztematikus lerombolására. Egyszerűen számos és nagyon komplex tényező okozza, hogy emberek milliói elindulnak otthonukból, és vándorolni kezdenek. Az iraki és afganisztáni háborún, az afrikai polgárháborúkon és éhínségeken túlmenően – amelyek természetesen nagyban hozzájárultak a menekültáradathoz, először csak a szomszédos országokba, majd Európába, elsőként főleg Görögországba, Olaszországba és Máltára – globális ökológiai okai is vannak ennek a jelenségnek. És aki nem látja át, nem tudja, hogy mindez, ami most történik, csak a kezdete egy valóban globális népvándorlásnak és teljes átrendeződésnek, az csakis téves következtetéseket tud levonni. Mint például azt, hogy mindez megállítható – szögesdrótos kerítéssel, tankokkal, hadsereggel az országhatáron vagy „nemzetvédő milíciákkal”.

Egy globálisan élhetetlenné váló világ eljövetelének első testközelből tapasztalható jelére nem fejvesztve kapkodni kellene, hanem ténylegesen átgondolni a forgatókönyveket, és megtenni időben, ami megtehető, hogy ne váljon még súlyosabbá a helyzet. Például a közelgő novemberi párizsi klímacsúcson.

Lehet arról vitázni, mennyire volt hiba vagy sem Szíriában beavatkozni, és hogy az arab tavasz forradalmainak lelkes európai támogatói mennyire voltak naiv utópista álmodozók vagy gonosz nemzetveszejtő összeesküvők, tény, hogy az elnyomó rezsimek ellen lázadó, kilátástalan helyzetben lévő fiatalokkal együttérezni, börtönbe vetésükön, megkínzatásukon fölháborodni szerintem normális emberi reakció. (És ha továbbra is azt kérdeznéd, mi közöd hozzá, vagy hol van mindebben az emberiség közös felelőssége, itt ez a kis képregény, amiből talán érthetővé válik, sokkal nagyobb közünk van egymáshoz globálisan, mint hinnénk.) Hogy mindez és folyományai végül abba a káoszba torkollott, hogy egy húszmilliós állam gyakorlatilag fölbomlott, több mint négymillióan menekültek el az országból, és egy elképzelhetetlenül kegyetlen terrorszervezet foglalja el szerre a városokat, gyilkolja halomra az embereket, dogmává emelve a kínzást, nemi erőszakot, rabszolgaságot, és rombolja le a világörökség kincseit, azt senki sem láthatta előre. Mert nem volt szükségszerű, hogy így legyen. A diktatúrák olyanok, hogy előbb-utóbb megbuknak, az elnyomottak és a szegények előbb-utóbb fellázadnak, ez mindig így volt – és azok a törekvések, hogy a forradalmi hévben az emberi és polgári jogok, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméi is hangot kapjanak, minden tiszteletet és támogatást megérdemelnek, hiszen mérsékelhetik egy fellázadt tömeg agresszióját, vagy eltérítését a szélsőségesség felé.

Akkor is, ha egy forradalom elbukik – kell ezt külön hangsúlyozni nekünk, magyaroknak? –, a remény a másra megmarad. A szíriai menekültek többsége Libanonba, Törökországba, Jordániába, a szomszédos országokig futott, és még reménykedik a hazatérésben. (Ezt sem lehet elégszer elismételni, hogy azok, akik Európa kapujáig eljutnak, töredékét jelentik a menekülőknek, hiszen sokba kerül az út, családok pótolnak össze, hogy legalább egyvalaki – egy fiatal férfi, akinek legtöbb esélye van túlvészelni a viszontagságokat – eljusson a biztonságos világba.) És ez csak Szíria: minden ország, város, falu, családközösség menekültjeinek története más és más, és azt hangoztatni, hogy inkább meg sem akarjuk ismerni a történetüket, mert a végén még megkedvelnénk őket, megértenénk motivációikat, és ezzel magunk alatt vágjuk el a fát, valójában tudatosan fenntartott kognitív disszonancia.

Elnyomó hatalom ellen harcolni: legitim. Védtelen menekültek ellen harcolni, erőszakosan fellépni, netán tűzparancsot adni viszont nemcsak hogy nem legitim, de szembemegy mindazzal, amiért még érdemes élni ebben a globális felfordulás felé tartó 21. században. Ha még jelent valamit az „európai érték” szókapcsolat azok számára, akik ezt névlegesen védenék, és féltik a más kultúrájú bevándorlóktól, akkor még egyszer elgondolkodhatnának ezen a paradoxonon. A felebarátnak adott segítség parancsára emlékszik valaki azok közül, akik Európa keresztény gyökereire és értékeinek védelmére hivatkozva féltik az öreg kontinenst a bevándorlóktól?

Egy nagyon egyszerű kérdést kell feltenniük maguknak: ha nekik kellene háború elől menekülve biztonságos új otthont találniuk, biztosan azt szeretnék, ha szögesdrótkerítés, a szenvedésük iránt ellenséges vagy közömbös viszonyulás, embertelen bánásmód, esetleg karhatalmi brutalitás, börtöntábor, feléjük irányított fegyverek várnák őket?

Ja, hogy ezt a kérdést tilos feltenni.

Inkább továbbra is félrenézünk, nem érdekel bennünket, nem a mi problémánk, „szívjanak a táposok”? Ez a stratégia már nem fog sokáig működni, mert még a mi életünkben nem lesz olyan, még élhető hely a közvetlen környezetünkben sem, ahová ne érkezne meg előbb-utóbb egy csoport kiéhezett, kifáradt, szomjazó, biztonságra vágyó ember.

I'm so annoyed, I had to make this."Politics has a way of intervening in such debates. Conflating refugees and...

Posted by Twiga Rita on Monday, August 31, 2015


Még egy fontos dolog. Erdélyiek egész sora szólal meg nyilvánosan, arra emlékezve és emlékeztetve másokat, hogyan menekültek egy elnyomó rezsim elől, hogyan vergődtek át zöldhatáron, hogyan kaptak menedéket, és milyen jól esett a sok visszautasítás, lekezelés és gyűlölet mellett a segítségnyújtás, kedvesség, befogadás gesztusa. Nézd meg a #‎menekültvagyok‬ ‪#‎bevándorlóvagyok‬ hashtageket. Egész egyszerűen nem igaz az, hogy azok „kampányolnak” a menekültek beengedése és továbbengedése mellett, akik korábban a „23 millió román munkavállaló” uszításra hallgatva „nemmel szavaztak ránk”, határon túli magyarokra. Iszonyú sok kommentet végigolvastam mindenfelé, és meggyőződtem: akik románoznak most is, akik fogékonyak voltak a 2004-es idegenellenes uszítókampányra, ugyanazok niggereznek, araboznak, afrikaimajmoznak, azok nem tekintik embernek a menekülteket. És fenyegetik a „libsiket”, hogy hazaárulók lévén az általuk pátyolgatott menekültekkel együtt ők is megkapják a magukét.

Csillapodni kellene, és ha nem is követjük a példájukat, de tisztelni azokat, akik Magyarországon segítenek a menekülteknek továbbhaladni, túlélni, vizet, szállást, emberhez méltó körülményeket biztosítani önzetlenül, önkéntesen, ha már az állam nem látta el ezt a feladatot, és inkább országos uszítókampánnyal hergelte fel az arra kapható szerencsétleneket.

Ezek az önkéntesek – köztük sok erdélyi származású –, bár lehetnek ateisták, krisnások, buddhisták vagy bármi más, talán keresztényebbek azoknál, akik hívő, templomba járó, igazi magyar embereknek tartják magukat, és közben habzó szájjal üvöltik, kifelé az országból ezzel a csürhével. Egy pamfletíró máris kikezdi őket is, hogy jé, hirtelen mennyi keresztény lett, és az okosság erényére hivatkozik, hogy kívül kell tartani őket Magyarország – és Európa – határain, vagy azt rója fel a menekülteket segítő önkénteseknek, hogy valódi motivációjuk nem a felebaráti szeretet, hanem valami más, pl. a magyar kormány iránti gyűlölet vagy a dicsőségvágy.

Kontextusából kiragadott egyházatyai elmélkedések helyett szerintem azoknak, akik kereszténynek tartják magukat, elsősorban a lelkiismeretükre kellene hallgatniuk, és esetleg arra, amit Ferenc pápa hangoztat minden alkalommal, amikor szerét ejtheti.

AZ ÍGÉRET FÖLDJÉNEK VONATA: A MENEKÜLTEK ÉS ÉN A HAJNALI VONATRA VÁRVA / VÁGYVASok mindent írnak az újságok, tudom....

Posted by Rita Perintfalvi on Tuesday, September 1, 2015


Én sem „az idegenektől” félek, hanem félrevezetett barátok, rokonok, ismerősök gyűlölködésig fajuló, indulatos retorikájától. Mert az átirányított, távirányított gyűlölet önbeteljesítő jóslatként működik. Előbb-utóbb ugyanúgy gyűlöletet szül.

Rövid távon, politikai megoldásként egy kvótarendszer bevezetése enyhíthetné a helyzetet, amit viszont addig is tenni lehet, az nem egymás tovább hergelése, hanem a közvetlen segítségnyújtás, a beszélgetés, az indulatok mérséklése, és a felkészülés. Népvándorlások korát éljük. Hallgassunk meg mérsékelt véleményeket, még ha nem is értünk egyet mindennel, hagyjuk mesélni a szemtanúkat. Le kell vetkőzni az önvédelemből belénk nevelt közömbösséget, és újra kell tanulni az empátiát. Én tényleg nem látok más esélyt.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!