BENTRŐL NÉZVE
A fél falu nem bangó
Bakk-Dávid Tímea utolsó frissítés: 14:48 GMT +2, 2014. november 17.Pontára szavaztál? Hülye-e vagy! Lisztér’olajér’? Hülye-e vagy! Nem mentél szavazni? Hülye-e vagy! És az ehhez hasonló diskurzusok káros voltáról.
Azért kezdtem ezzel, mert egy vicc, bármennyire tünetértékűen mutat rá bizonyos jelenségekre, remélhetőleg oldja valamelyest az indulatokat. A Johannis-tábor győzelmi mámorának hangjaiba ugyanis – szerintem sajnálatos módon – vehemens és indulatos bunkóhegyentúlizás, bunkónyuggerturistaszavazózás, bunkócigányozás és bunkószékelyezés keveredik. Pontára szavaztál? Hülye-e vagy! Lisztér’olajér’? Hülye-e vagy! Nem mentél szavazni? Hülye-e vagy!
Nem méltó ez a hangnem „egy új Romániában”, főleg ha egy európai, liberális, progresszív szellemiséggel azonosított politikus – még ha rendkívül heterogén is – szavazótáboráról van szó. A továbbiakban a székelyföldi szavazás eredményeinek értelmezéséhez vázolok néhány szempontot (bár nyilván külön is érdemes lenne elemezni a fent jelzett gyűlölködő-diadalmas diskurzusok szerkezetét, az ilyen természetű nyilvános beszéd hosszú távú következményeit.)
Az országban a legalacsonyabb részvételi arány Hargita és Kovászna megyében volt, ez tény. Ezzel kapcsolatban máris a legszélsőségesebb értelmezések kezdtek keringeni „a történelmet író” online közösségben. E számomra kedves, sokat szidott, mégsem eleget bírált nagy faluban – melynek közösségét, elsősorban saját hátrányára és kárára, sokan nagyon szeretik szeretni, dicsérni, de közben Székelyföld, mint elkényeztetett kamasz, hatalmas egót és mindenki mással szembeni cinikus ignoranciát fejlesztett ki magában – most egymásnak szöknek „bangók” és „nem bangók”.
Gyalázat az alcsony részvétel, ha a vezérek nem mondják, ezek szavazni se mennek; utolsó, elmaradott, gyengeelméjű bárányok, szégyen, hogy magyarok – fröcsögi az egyik véglet. Mit hogy mit neeeeem, mi vagyunk a legjobbak most is, legnagyobb arányban szavaztunk a győztesre – veri a mellét a pohár teli felét néző optimista. Csúnya RMDSZ, ők a hibásak, hogy alacsony (sic!) volt a részvétel – teszik még hozzá páran. Á dehogy, a magyar pártok is hozzájárultak, hogy ennyien elmentek szavazni! – replikáznak mások.
Szerintem nem kellene sem alul-, sem felülértékelni a Hargita és Kovászna megyei részvételi arányokat. Nézzük a tényeket: 2008 óta, a gazdasági válság óta, a két évvel ezelőtti önkormányzati választásokon kívül nem volt még egy olyan szavazás, ahol ilyen arányban mozgósították volna magukat a két megye választópolgárai! Ezért, ha az országhoz képest nem is, de tényleg úgy gondolom, önmagához képest Székelyföld jobban teljesített, főleg Kovászna megye, ahol a hargitainál általában alacsonyabb szokott lenni a részvételi arány. Szóval lehetett volna sokkal rosszabb is. Az ezelőtti elnökválasztáson is kb. tíz százalékkal mentek el kevesebben szavazni az országos átlagnál, ilyen értelemben a mostani eredmény is igazodik a trendhez.
Összben kb. fele a két megye szavazati joggal rendelkező lakosságának elment szavazni. Fele nem. Nem egy kritikus tömeg, tény. Ám a fellángoló bunkószékelyezés nem válogat, mint ahogy az általánosítások általában.
Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy hallgasson a kritika: igen, ismerjük el, hogy hatalmas a mentalitásbeli távolság Kolozsvár és a Székelyföld között, de ennek puszta deklarálása csak az igazságtalanság felett érzett elvakult harag könnyeit csalja elkényeztetett kamaszunk szemébe, és semmiképp sem motiválja majd jobb teljesítményre, a talentumaival való jobb gazdálkodásra.
Viszont, tény, nehéz igazságosnak lenni. Hiszen igazából nincs egy tiszta és egyértelmű kritériumrendszer, hogy minek is kellene megfelelni. Pl. sajnos a romániai magyarok más közösségeiben nem tudjuk a részvételi arányokat, pedig érdemes lenne nemcsak az országos átlaghoz, hanem ahhoz hasonlítani a „székely” szavazókedvet (amelybe a maga során a székelyföldi románok és romák részvételi aránya is beletartozik, nyilván, tehát a 47,82 és a 49,87%-ot sem kellene teljesen a magyarok számlájára írni). Amit még szerintem figyelembe kellene venni, hogy a székelyföldi 18-35 évesek tetemes hányada egyetemistaként vagy fiatal munkavállalóként valamelyik nagyvárosban szavazott, vagy külföldön dolgozik, zömmel Németországban és Nagy-Britanniában. Bizonyára sokan álltak sorba közülük Münchenben vagy Londonban.
Viszont ettől függetlenül van néhány hipotézis, amit talán érdemes megvitatni.
Akik most Kovászna és Hargita megyében voksoltak, egy nagyon heterogén tábor, nagyon különböző motivációkkal, melyek között talán első ízben nem szerepelt az etnikai szavazás mint vélt vagy valós közösségi érdek. Nem azért mentek el, mert a magyar vezetők közül egyesek erre biztatták volna őket. (Én azt is megkockáztatnám: ha masszív mozgósítás lett volna mondjuk az RMDSZ részéről, megtörténhet, hogy amit egyik oldalon nyerünk, elveszítjük a másikon, és érdemben nem nőtt volna a részvétel.) Van egy arányaiban nem túl jelentős, de nagyon fegyelmezett szavazótábor a két megyében, amely konkrét és egyértelmű „felsőbb utasítás” nélkül nem mozdít a dolgok menetén, nincs arra szocializálva, hogy a saját fejével gondolkodjék – most viszont nem ők kerültek előtérbe. Vagy nem voltak sehol.
Viszont akik szavaztak, sokan majdhogynem a semmiből jöttek. Pl. olyan fiatalok, akik korábban még egyszer sem szavaztak, vagy rég nem mentek el választásra, „mert nem volt kire”, mert nem látták értelmét, fárasztotta és irritálta őket a magyar-magyar belharc, kiábrándultak a pártpolitikából. Most mégis fontos tétként értelmezték: Johannis vagy Ponta. Pragmatikus, ugyanakkor a falu és az ország határain kívülre is tekintő döntést hoztak. Trendi lett szavazni bizonyos körökben, ahogy a netes folklórba egyre több önvallomás, helyszíni videó és személyes üzenet került be és kezdett terjedni a külföldi sorban állásról vagy a kolozsvári, bukaresti tüntetésekről. Fantomképük valahogy így nézne ki: kezük a mouse gombján, mint Románia ütőerén, katt, megoszt, lájkol.
Kívülről nézve természetes, hogy Székelyföldön is megmutatták erejüket és pecsételtek, de innen, a faluból tekintve csodával határos, hogy léteznek. Ez már önmagában reményre ad okot. Mintha – bár fáziskéséssel, bizonytalankodva – elérte volna Székelyföldet is a "most lehet tenni valamit" hangulat, egy etnocentrizmus-mentes civil fellépés szellemének érintése. Nem az autonómiáért, nem a „magyar érdekért” vagy „a románveszélytől” való félelmükben mentek el szavazni, hanem ezért a közös országért, amiben együtt élünk, „bangók” és „nem bangók”. Mert nem bangónak lenni is ugyan csupán a kisebbik rossz, de legalább a remény motiválta tudatos választás eredménye.
A választói magatartás címszó alatt emlegetni szokott, szükségszerűen leegyszerűsítő koncept felszíne alatt rejtélyes és izgalmas folyamatok zajlanak. Székelyföldön is. Ennek erejét és potenciálját szerintem nem kellene lebecsülni, sem valamilyen – bármilyen – politikai tőkekovácsolásra felhasználni. Mert, vigyázat, ezek az új választók se nem hűségesek, se nem beletörődőek, és nem könnyű őket manipulálni. Egy rosszul fogalmazott mondat, egy újabb rosszul kezelt korrupciós botrány, vagy a kisajátítási szándék bármiféle gyanúja elég hozzá, és szétrebbennek, hogy aztán a következő választáson majd inkább Münchenben és Londonban álljanak sorba.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!